Fejlődünk.

Internet, génsebészet, CERN, őssejtterápia, Nobel-békedíj, lézeres szemműtét.

Egyenlősítünk, legalizálunk, emberi jogok egyetemes nyilatkozatára hivatkozunk. Szociális hálót építünk, kisebbséget diszkriminálunk. Pozitívan persze.

Nem akarok cigányozni.

Móricz ha élne, vajon írna erről? Más lenne a történet, ha nem lenne a bűnös fölött az akasztófa árnyéka, a legvégső büntetés általi feloldozás?

"- Van neked egy szíjad?
- Van.
- Láttam tavaly búcsúkor, ki van verve rézzel.
- Megvan.
- Aztat kéne eladni.
- Eladni?
- El.
- Nem eladó.
- Nem?
- Nem.
- Mír nem?
- Hát csak nem. Magamnak csináltam.
- Magadnak?
- Magamnak. Meg a fiamnak.
- Meg a fiadnak?
- Annak.
- Kettőtöknek?
- Hát.
Evvel újra tovább ültek. Aztán már egészen setét lett. Olyan hirtelen lett setét, mintha elfújták volna a gyertyát.
- Hát nem adod el?
- Mondtam.
Erre a nagyobbik juhász vette a botját, csendesen közelebb húzta magához, mintha fel akarna állani. A gazdajuhász meg se moccant, lesett, mint a komondor, de résen volt.
- Ez az utolsó szavad?
De mán akkor a gazda ugrott is felfelé. A másik kettő meg rá.
Egy, kettő, csattantak a botok. Elébb a két bot az egy boton, azután az egyik bot a gazda fejin. Az megtántorodott.
- Ezír gyüttetek?
Nem szólhatott többet, a két vadember ráhajtott, és egy perc alatt agyonra verték. Ott feküdt a juhász a földön s még akkor is vágtak egyet-egyet rajta.

A kisfiú ott volt mellettük, s csak nézett. Olyan hirtelen esett a dolog, hogy meg se moccanhatott.
- Vedd le az apád szíját - mondta neki a veres ember.
A fiú állott.
- Veszed le rögtön?
A gyerek halálsápadtan és az embereket szemmel tartva, odament az apjához, s annak a derekáról leoldotta a szíjat.
- Add ide.
A gyerek a szíjat felemelte, és nézte, hogy melyiknek adja oda. Csak nézett, s nem vette észre, hogy az egyik bot a levegőbe emelkedett és fején érte."

Rettenetes. Amikor először olvastam, elborzadtam az emberi kegyetlenség mélységein. Ma egyszerűen megmosolyogtatónak tűnik az egykori naivitásom.

Nem is hiszek a halálbüntetésben, az értelmetlen bosszúnál talán csak a bűnismétlés megakadályozására alkalmasabb az akasztófa, gázkamra, villamosszék vagy. a méreginjekció. De miben higgyek, miben bízzak? Ki az aki megvéd minket? A gyilkos már a liftben áll. Vagy épp a buszmegállóban tüzet kér.

Nem érzik magukat bűnösnek.

Nincs bűn, nincs súlya a tetteknek: nincs releváció. Nincs nyilvános megszégyenítés. Rehabilitáljuk a bűnösöket, és tilos kimondani, hogy a bűnözők mely közösségek tagjai. Még akkor is tilos, ha mindenki tudja.

A szelídek öröklik a földet. A szeretet türelmes, a szeretet megbocsát. Én gyarló vagyok. Csak magamban bíztam elejitől fogva? Tényleg nem kerülne sokba: hiszen haragot, és ébredő félelmet érzek.

Forr bennem az indulat, a düh görcse recsegve húzza össze a markom.

Tudom, hogy nem szabadna általánosítani, tudom, hogy nem szabad elítélni a csoportot a tagok tetteiért. Tudom, de mégsem ezt érzem. Talán valami kialakulófélben levő fajgyűlölet van a helyén?

Rasszista vagyok, ha félek a cigányoktól? Nem a vezérbohóc Győzikére gondolok, és nem is tanulásban-munkában megszemüvegesedett roma származású volt tankörtársaimra. A cigány szó nekem ma azt a barbárt jelenti, aki leüt a mobiltelefonomért, hátba szúr a szórakozóhely előtt. Aki védelmi pénzt kér az étteremtulajdonostól, aki ellopja a tárcámat a villamoson. Félnem kell a saját hazámban?

Nem szeretek félni. Annál még a gyűlölet is jobb. Miért kell lesütött szemmel átsomfordálnom az út túloldalára? 

Egyszerű megoldást már régen találtak: ha mindkettőt nem lehet, inkább féljenek tőled, semmint szeressenek!

Móricz egykori horror-hatású novellája ma  tündérmesének tűnik. Már nincs beismerés, nincs lelkiismeretfurdalás, nincs releváció.

"A juhász lassan a fejéhez nyúlt, aztán visszafordult.
- Tekintetes uram... beismerem...
A vizsgálóbíró nem szólt egy szót se, csak nézett az emberre parázs szemmel, csak úgy égett a szeme.
- Mink öltük meg Bodri juhászt a háromszáz birkájáért meg a két szamaráért.
Evvel meghajtotta a fejét. A vizsgálóbíró nézte, azután csengetett. Két pandúr lépett be.
- Vigyétek. Adjatok neki huszonöt botot.
A juhász lehajtotta a fejét, és megrokkadtan ment ki az ajtón.
- Köszönöm alássan.
A bíró utána nézett s eltűnődött:
- Barbárok."

A ma gyilkosainak joguk van. Köztünk járnak, és nincs mód őket megállítani. Számukra a bűntudat nem más, mint a büntetéstől való félelem.

Bodri juhász gyilkosai volnának a barbárok? Ugyan.