A hazaszeretetet nem lehet kilóra megvenni, nem lehet lemosni, elfelejteni. Örömmel tölti el szívem, ha hazánk nagyját, az irodalmi Nobel-díj büszke birtokosát honfitársamnak mondhatom. Ez még akkor is igaz, hogyha a díjazott mű középszerű, mert ugye elsősorban nem a művet, hanem a művészt díjazzák. Ami lehetne megérdemelt.
Úgy általában véve.
Azt gondolná az ember, hogy az efféle elismerés szerénységre tanítja annak fogadóját, és annak belátására, hogy elefántcsonttoronyból nem lehet a ganyét lapátoló parasztok munkáját kritizálni.
Mert bizony annyi szégyenletes marhaságot, amit rólunk összehordott új választott otthonában, nehezen bocsát meg országunk egyszerű gyermeke. Még akkor is, ha épp érti az iróniát. Mint Kertész Imre szerint a művelt emberek teszik - hiszen más magyarázata a felháborodásnak nem lehet.
Én amúgy szoktam érteni a tréfát. Bár néha nem szeretem. Hiszen igaz, ami igaz, hogy ha a rovásomra űzik, csak akkor tudok őszintén nevetni, ha nyilvánvaló számomra az élcelődő nem sértő szándéka. Vannak azért dolgok, amiket nehéz megmagyarázni. Például, Kertész Budapesthez és Berlinhez fűződő viszonya. Ő ugyanis - mint afféle "nagyvárosi ember" - nem magyarnak, és nem budapestinek vallja magát. Budapest ugyanis szerinte "teljes mértékben balkanizálódott" - emiatt természetes, hogy egy "nagyvárosi ember" Berlinhez kötődik. Ezt a mondatot persze még érteném öniróniának is, talán így nem lenne vele nagy baj. Bunkóságnak mondjuk elég ordas, de legalább viccnek is rossz.
Szóval vicces ember ez a Kertész. Aki művelt az érti, és vele nevet.
Hárman építik az autópályát két kft alkalmazottjaként, akiket egy alvállalkozó bízott meg, hogy teljesíteni tudja a megrendelést, amit az "Kátyútépítő Rt." kapott a fővállalkozótól. A melósok bére óránként kétezer forint, és ez alig nő tízszeresére, mire a fővállalkozóhoz jut a számla. Mi, az adófizetők húszszorosát csengetjük ki.
A pókerkönyvek szerzői azonban még elsősorban élő játékon edződtek, ahol a kártyázó baráti körben a szignifikánsan legjobbak vélhetően ő maguk voltak. Ma már bármilyen szinten találhatunk viszonylag jó játékosokat. Ritka, amikor az asztalnál ülő összes játékoshoz azt a megjegyzést tehetjük, hogy "fish".
részét végtelen kocsisorban helyben pöfögve pazarolják. Én mondjuk nem vagyok egy ideges alkat, mert ha felbaszom az agyam, attól hamarabb odaérek? Naná hogy nem. Ugyanezért nem kezdek el kurvaanyázni, ha az életem veszélyezteti egy magát Fittipaldinak érző faszparittya. Szóval én nyugisan közlekedek. Ha nincs hely előzni, hát várok. Ha gyalogosok léphetnek le, akkor még lassabban megyek. A buszsáv meg a buszoké-taxiké. Hozzáteszem, hogy fürge kis sportkocsim van, ami az utcai autók többségét helyből átugorja, de nem ütöm-vágom. Túl öreg vagyok már vesedonornak, meg rég rájöttem, hiába nyomom tövig a gázt, nem érek oda hamarabb, kivéve ha épp a kórházba vagy a temetőbe tartanék.
poénkodását. Tényleg viccesek voltak, tulajdonképpen egész jó kedvem kerekedett. Egy kereszteződéshez csorogtam lassan eközben ahol elsőként kaptam egy pirosat. (páran beszorultak, erre mondjuk illiene figyelni) A lámpa végre zöldre váltott, de még nem volt annyi helyem, hogy ki is tudjak érni a kereszteződésből. (A mellettem levő IFÁ-t mondjuk ez nem zavarta, és beállt, mint a zord idő. Én azonban jó állampolgárként vártam a soromra) Végre nyílt egy kis hely ahova már befértem, szóval elindultam szépen - nyugodtan. Ekkor mögöttem rátehénkedett a dudára az egyik autóstárs. Gondoltam tán valami vészhelyzetre figyelmeztetne, ezért megálltam ismét, és körbenéztem. Semmi. Elindultam hát újra, (10 centit se tettem meg) és ismét dudakoncert mögöttem. Erre szépen megálltam újra, körülnéztem ahogy kell, és eltöprengtem azon is, hogy tán ki kéne szállni, megvizsgálni a hátsó gumikat. Na ezt azért túlzásnak éreztem, szóval start újra. Alig gurulok, duda, megállás, körülnézés, indulás, végre árértem. (Hozzáteszem, egy centit se vesztettünk ezzel, hiszen ugyanazon autó mögé álltam be a kereszteződés után, mint aki mögött az áthajtás előtt álltam)
A drogos zsaruk azóta is egymás faszát szopják örömükben, hogy lefülelhették a gaz dílereket furfangos bűnfelderítési tevékenységüknek köszönhetően. Aki amúgy egyáltalán nem nézne tévét, vagy nem olvasna újságot, az fejlesztheti kriminológiai és kriminalisztikai ismereteit: 
"Ipari méretben termesztett marihuánát Budapesten egy vietnámi csoport"
"Ipari méretben termesztett marihuánát Budapesten egy cigány csoport"
Nem szólhatott többet, a két vadember ráhajtott, és egy perc alatt agyonra verték. Ott feküdt a juhász a földön s még akkor is vágtak egyet-egyet rajta.
Ha majd a bőség kosarából
Hurrá! Még kér a nép, most adjatok neki. Különben szétbasszuk a tévészékházat megin'! Csak hogy ne kelljen már feláldoznom a mondanivalóért a rímet.
Ha ilyen sokat játszik, persze az is egészen biztos, hogy akármilyen "lassú" is az illető, megtanul valamennyire pókerezni. Könnyen lehet az is, hogy noha 20 dolláron stabil vesztő lenne, de 1-2 dolláron már simán nullás, vagy akár komoly plusszal bíró nyerő lehet. A számítás során ugyanis elhanyagoltam azt a - nem lényegtelen - aspektust, hogy ha lefelé lépegetünk a póker táplálékláncban, és el tudjuk fogadni, hogy nem mi vagyunk a csúcsragadozók, akkor mind és mind könnyebb ellenfelekkel kerülünk össze. 
Milyen köcsög már ez a Sólyom? Ennyire leszarja a nők jogait? Ez az ember hímsoviniszta gyilkos disznó!
Sólyomot a büdös francba, és elfogadják a törvényt a jelenlegi állapotában. Úgy értem, hogy a garanciák, és definiciók teljes hiányával. Ez ugye a leghangosabb hőbörgők szerint a hatékonyság záloga. Mindenki megkapja amit akar. 
Az erőszakos cselekedetek tipikus áldozatai ugyanis nem a nők, hanem a gyermekek, és az elkövető pedig - bármilyen hihetetlen - az anya.
Nem utáltam a zsidókat. Tényleg. Semmi különösebb ellenérzésem nem volt velük szemben. Az, hogy a kereszténységet lényegében az ő tevőleges közreműködésüknek köszönhetjük, egyáltalán nem izgatott. Az sem igen idegesített, hogy nagy az orruk, fülük, szakálluk. Nekem miért fájna? Hogy az antiszemitizmus vádját elkerüljem, már jóelőre kerestem a a neten egy kedves mosolyú ellenpéldát. Vele kapcsolatban például fogadni mernék, hogy az olvasók legalább ötven százaléka örömmel megismerné közelebbről. Még akkor is, ha épp koreai zsidó a hölgy..jpg)
Jaj, én ostoba, hát nem azt gondoltam naívan, hogy egy "zsidó főnök" mindössze annyit tesz, hogy máshova jár imádkozni, nem keveri össze a halas és a húsos kajásedényeket, és olyan kis izéféle aranyos sapkájuk van?! (kapedli vagy mirosseb)
, koszos trágyadomb volt. Néhanapján jött ugyan egy takarítónő, de miután benézett az ajtón, azonnal besápadt. Gyorsan ki is farolt az udvarra, ahol elszívott néhány cigit nagy idegességében, és lelépett mielőtt véletlenül hozzáérhetett volna valamihez. .jpg)
Előfordult nagynéha, hogy elkövette valaki azt a hibát, hogy válaszolt a körlevélszerkesztővel sorozatgyártott küldeményekre. Ez esetben már bele is futott a csőbe, és már soha többé nem szabadult tőlünk. Így járt például az amerikai magyar nagykövetasszony, Mrs April Foley, aki a következő rémtörténetemben kapott egy meghívót, Kohn úr szervezésében, a parlament látótávolságában található közterületen tartott nyilvános hanuka-ünnepségre. Minden bizonnyal meggyőző volt számára, hogy "több ezer fő megjelenésére" számítottunk.
hómlessz odatántorgott ugyan melegedni, de amikor ráébredtek arra, hogy ilyen mélyre ők sem akarnának süllyedni, elnégykézlábaztak inkább a semmibe. 
A fluktuáció nagyságát és annak okait firtató kérdésemre kolléganőm félénken megemlítette, hogy elődöm úgy hagyta ott a céget, hogy utána diliházban ápolták egy ideig. Mit mondjak....már nem is csodálkoztam. Volt már néhány magyarázatom a kollégák szapora cserélődésére..jpg)
Megesett az is, hogy telephelyet béreltek egy más vallású (legyen mondjuk iszlám) egyháztól. Igaz a "béreltek" némiképp eufemizálása annak ami ott folyt, ugyanis egy büdös fityinget soha nem fizettek érte. Amikor jöttek a bérleti díjért: "holnap". Minekután megelégelték iszlámék a nem fizetést és mondták zsidóinknak, hogy kívül tágasabb, akkor persze hogy nem költöztek ki. Csak lecserélték a zárat, és örséget állítottak, nehogy visszaszerezzék tőlük a telephelyet. Müzzeinjeink - némileg alaptalanul - bízva a magyar igazságszolgáltatásban, megforgatták a törvény malmának kerekeit: pereskedni kezdtek. Amikor zsidó komák (természetesen) elvesztették a pert, egycsapásra semmi nem változott. Ugyanúgy nem távoztak, hanem: fellebbeztek, viszontpereltek, perújítottak. Végrehajtási kifogással éltek, perbehívtak, feljelentettek. Fenyegetőztek, médiához fordultak. Így ment ez hosszú-hosszú időn át, minekáltal sikerült megúszniuk Kohnéknak a bérleti díj megfizetését egy budapesti többezer négyzetméteres iroda és raktár majd évtizedes használatáért. A magyar államnak se került ez pár tízmillió forintnál többe, szóval olcsón megúsztuk.
Lényegében hitelből élt az összes cége, az a szegény marha pedig, aki olyan naív volt,hogy valamikor is szállított nekik, úgy megbánta, mint az az egyszeri hetetkölkedző kutya, akit még a sintér is jól megrugdalt az utolsó vacsorája helyett. .jpg)
Mindenesetre elkövettek ezúttal egy bolhafasznyi hibát: óvatlanul nevesítették becses személyem a feljelentésen. Nem ismeretlen tettes ellen követték el a "hamis vád" méltányolható perbeli értékű (a per elhúzását célzó) cselekményét. És - hála Jahvének - Kohn úr tette meg a feljelentést, és azt saját kezűleg méltóztatott aláírni.
Mi a pókerjáték alapvető célja? Oké értelek: a szórakozás. Na persze. Simán elhiszem, hogy Te olyan cool játékos vagy, aki őszinte örömmel tolja át egy mázlista majomnak korábban előtte tornyosuló zsetonkupacot, amivel hülyesége anyagi kompenzációjaként kvázi hazaviszi a kőbányában fáradságos csákányozás árán összkeccsölt fizetésed. Én azonban sajnos nem ilyen laza srác vagyok. Nem (csak) a játék öröméért játszok, nyerni szeretnék. A póker vezérelve ugyanis szerintem a legtisztább, legőszintébb emberi indíttatások egyike: a mohóság. Nem mást szeretnénk ugyanis, mint a velünk szemben ülő zsebéből kihúzni a kis pénzecskéjét. Lehet ez ellen ágálni, de a pénzben űzött fogadásjátékok lényege mindig ez marad.
Csináljuk hát a dolgokat fordítva? Ez ám a ravaszság! (a kezdő játékosok gyakran itt leragadnak) Az osztott ász párt például furfangos módon emelés nélkül játszuk deepstackban preflop, nehogy olcsón eldobja gyenge lapjait az ellenfél, és aztán nagyot nézünk, ha az ingyen játszani engedett nagyvak különböző színű 4es 6osával floppol egy szép nut sort, amit később már nem képes elengedni, hiába áldozzuk rá a teljes beülőnket :)
Vajon igazolható lehet-e, hogy egy velünk született, eleve meghatározott, megváltoztathatatlan tulajdonságunk alapján egész életre szólóan kettéosszák az embereket teljes jogú és másodlagos állampolgárokra?
A társadalmi szokás azonban ennek ellenére az, hogy a másodlagos állampolgárokat arra neveljék, hogy eltűrjék a teljes jogúak fizikai és verbális terrorját, hiszen ők egyrészt többet bírnak, másrészt a jog általában nem nyújt nekik ez ellen semmiféle védelmet, harmadrészt, ha erőszakra erőszakkal reagálnának, akkor a teljes társadalom (a másodlagos állampolgárokat is beleértve) kiközösítené-megvetné őket. Ezzel együtt- ennek ellenére - társadalmi elvárásként jelentkezik a másodlagos állampolgárok felé a teljes jogúak felé a nyilvánosság előtti szolgaian udvarias viselkedés. 
Mi férfiak másodlagos állampolgárok lettünk a földön. Átlendült az inga a túloldalra. Néhány száz éve még joggal háborodtak fel a gondolkodók azon, hogy miért nincsenek a nőknek a férfiakkal egyező jogosultságaik. (megjegyzem, abban az időben is voltak a hiányzó jogosultságokat kompenzáló más jogosultságaik) Szóval a felháborodás, és a változási iránti igény némileg érthető volt. Az viszont már felettébb furcsa, hogy a hiányzó jogok mellett a kötelezettségekért való harc valahogy feledésbe merült.
Kommentek