A póker a legprimitívebb játékok egyike. Valami történik, oszt fogadunk rá. Akinek szerencséje van, a végén kaszál.
The winner takes it all, the loser's standing small.
Hosszú táv? Ugyan már....
Machiavelli nyomán szabadon: Ha már mindkettőt nem lehet, inkább szerencsés legyek, mint okos. (De ha ez se megy: inkább féljenek tőlem, semmint szeressenek. Erre mondjuk még visszatérhetünk a pókeragresszióról írandó - tervezett - postomban)
Mi a pókerjáték alapvető célja? Oké értelek: a szórakozás. Na persze. Simán elhiszem, hogy Te olyan cool játékos vagy, aki őszinte örömmel tolja át egy mázlista majomnak korábban előtte tornyosuló zsetonkupacot, amivel hülyesége anyagi kompenzációjaként kvázi hazaviszi a kőbányában fáradságos csákányozás árán összkeccsölt fizetésed. Én azonban sajnos nem ilyen laza srác vagyok. Nem (csak) a játék öröméért játszok, nyerni szeretnék. A póker vezérelve ugyanis szerintem a legtisztább, legőszintébb emberi indíttatások egyike: a mohóság. Nem mást szeretnénk ugyanis, mint a velünk szemben ülő zsebéből kihúzni a kis pénzecskéjét. Lehet ez ellen ágálni, de a pénzben űzött fogadásjátékok lényege mindig ez marad.
Ennek a szép, határozott célnak a megvalósítására sajnos csak kétféle eszközünk van:
a. az eszünk
b. a szerencsénk.
Fortuna istenasszony viszont egy hálátlan és hűtlen ribanc, aki (a közhiedelemmel ellentétben) nagyjából leszarja, hogy mennyit áldoztál az oltárán. Nem fog ez alapján a kegyeibe venni. Hiába ülsz hitetlen arccal a rulettkeréknél, "huszadszorra nem lehet fekete!" De bizony lehet.
Szóval a szerencse nem árt, de - hacsak nem Tuskó Hopkins keveri a kártyát - igencsak forgandó.
Kezdjük a póker alapjánál: a headsup cashgame-nél. (kard ki kard, egy az egy ellen, mindegyikünk felteszi amilye van: szép szőke feleség, vagy budai villa. Hajrá!) Ebben a játékban mindig pontosan annyi pénzt tudunk pluszban megnyerni, amennyit kockáztatunk. (a kaszinók rake-jét most hanyagoljuk el)
Legegyszerűbb megközelítésben az a célunk, hogy ha biztosak vagyunk a magas nyerési esélyeinkben, akkor sok pénzt akarunk betolni, és szeretnénk ha az ellenfél megadná, vagy emelne, hiszen minél több pénzt óhajtanánk látni az asztal közepén. Ha viszont gyengék vagyunk, akkor minél olcsóbban akarnánk szabadulni a lapjainktól.
A probléma a pókerben ennek a két szituációnak az elválasztása. Édesapám örökérvényű bölcsességét idézve: "egy pillantás az ellenfél lapjába, sok gondolkodástól óvhat meg."
Szóval a póker társasjáték. Kevés kivételtől eltekintve az ellenfeleink nem totális idióták. Abban a ritka esetben, amikor mégis, akkor sem valószínű, hogy engednének az ápolók látogatási időt meghaladóan játszani.
Ennek folyománya, hogy az ellenfeleink gondolkodnak. (Legalábbis megpróbálják)
Tegyük hozzá: a javunkra szól viszont némiképp, hogy kivétel nélkül mindegyik ellenfelünk meg van arról győződve, hogy ő csak peches, és nem buta. Ez még akkor is így van, ha olyan kihívásokkal küzd szegény, hogy egy tengerimalac hozzá képest az MTA doktora lehetne.
Az említett dolgot figyelembe véve berakott tétjeinknek még néhány funkciót kioszthatunk nagyhirtelen:
a. mint "alap": növelni akarjuk a kasszát.
b. mint "bevásárlás": Információt akarunk venni a zsetonjainkért
c. mint "csalás": meg akarjuk téveszteni az ellenfelet
A funkciók soha nem tisztán jelennek meg, a legjobb emelés (megadás?) mindhárom funkciót maximálisan kielégíti. Az ilyen emelést a szép öregasszonyhoz, és a szórakoztató munkához hasonlíthatnám leginkább: sokat beszélnek róla, de ilyent még senki sem látott.
(Milyen jó fej voltam, nahát! Nem ütöttem le a "ritka mint a szemüveges cigány" poént. Nehezemre is esett.)
Igazából mindhárom említett fő funkcióról könyveket lehetne megtölteni, (jogászok tudják a világon a legjobban, hogy egészen pici semmiről, sőt még annál kevesebbről is simán lehet tízkilós könyvet írni), de most maradjunk néhány gondolat erejéig az "a" pontnál, és annak a másik két ponttal való néhány kapcsolódásánál.
Mikor szeretnénk leginkább növelni a kasszát? Ha jó hendünk van, ha a leosztás végén, a mutatáskor röhögve az ellenfél képébe vághatjuk majd az övénél magasabb lapokat! (még egyszer: az "a" pontnak megfelelő emelésről van szó!)
A problémánk egyszerű: ha csak ebből a célból emelünk, a megmozdulásunkkal máris elárultuk magunkat. Lapunk érkezett!
Csináljuk hát a dolgokat fordítva? Ez ám a ravaszság! (a kezdő játékosok gyakran itt leragadnak) Az osztott ász párt például furfangos módon emelés nélkül játszuk deepstackban preflop, nehogy olcsón eldobja gyenge lapjait az ellenfél, és aztán nagyot nézünk, ha az ingyen játszani engedett nagyvak különböző színű 4es 6osával floppol egy szép nut sort, amit később már nem képes elengedni, hiába áldozzuk rá a teljes beülőnket :)
Néhány ilyen eset után remélhetőleg azért csak ráébredünk arra, hogy nem feltétlen ez a célravezető taktika. Az emelés kihagyása kivétel és nem főszabály. Az önfejlesztő játékosok egy része (főleg, ha megnéz a tévében néhány highstakes poker epizódot) gyorsan ráébred az agresszió és az emelés hasznosságára, és hősies elszántsággal, okkal-ok nélkül belehív mindenféle kasszába, pozíciótól, asztal textúrától függetlenül. Persze a bátorság sehol nem feltétlenül párosul ésszel, így a jó játékosok ellen az UTG-be osztott tizespár 5 cent(kisvak) 10 cent (nagyvak) 20 dollár (UTG) licitje nem lesz feltétlenül célravezető: a harmadik-negyedik ilyen után szomorúan nézhetjük, hogy két dámával, vagy AKs-el megadják az emelésünket, és bosszankodhatunk, hogy: "milyen ökrök ezek, hát hogy lehet ekkora emelést ilyen középszerű lappal megadni??" Ha szerencsénk van veszítünk, azonban ha viszont nincs ekkora mázlink, akkor nyerünk, és levonva a következtetést, miszerint az igazság győzedelmeskedett, folytathatjuk az ámokfutást - legalábbis még egy rövidke ideig.
Vannak persze ennél gyorsabban fejlődő játékosok is, akik talán nem tartják magukat sokkal okosabbnak Slanskynál vagy Harringtonnál, és még mielőtt megfinanszíroznák a megélhetési játékosok következő Havaii nyaralását, elolvasnak némi szakirodalmat. A dolog továbbfejtegetésétől ezért most eltekintek, de a lényeg, ami miatt a post íródott: két hibát követhetünk el alapvetően a pókerben: nem emelünk (eleget) amikor kell, és emelünk (vagy túl nagyot emelünk) amikor nem kellene.
A pókerjáték a hiányos információ művészete. Minden emelésünkkor gondoljuk végig, hogy ezzel az eddigi játékunk tükrében mennyi információt adunk az ellenfélnek, és ez az információ mennyiben segítheti őt a parti megnyerésében. (A parti megnyerésén nem csak azt a zsetont kell érteni, amit esetleg megnyer, hanem azt is, amit nem veszít el ellenünk!) Gondoljuk végig azt is, hogy képesek vagyunk-e emelésünkkel a kasszát úgy irányítani, hogy ellenfelünk túlhúzásra apelláló megadása egyértelműen veszeséges megmozdulás, megadásunk pedig megfelelő pot oddsal bíró (move) legyen! Mindig nézzük meg, hogy mennyi zsetont kockáztatunk mennyi zseton megnyeréséért!
Elméleti példa: tudjuk, hogy ellenfelünk abszolút laza idióta játékos, és bármilyen bubi feletti lapot lát, netán egy párt talál, akkor allin megy már preflop. Van egy kettes párunk nagyvakban. Meg kell adjuk az emelését? Aki ez alapján megválaszolja a kérdést, az olvassa gyorsan újra az előző bekezdést.
A kérdés a következőképpen vizsgálandó: mennyi a nyerési esélyünk? A hozzávetőleges válasz: összeadjuk a Qx + Kx + Ax lapok és a 3as vagy jobb párok előfordulási esélyeit, és azt látjuk, hogy leosztásonként durván 4/14 lesz az allin hívásának az esélye.
Az Ax Kx Qx ellen valamivel jobb mint 50 százalékos a lapunk (hurrá!), a párok ellen viszont kábé csak 20%-os a nyerési esélyünk. A párok a teljes range-ének (a megjátszott lapjainak) durván a 25%-át teszik ki, tehát az allin megadásunk cirka 20% (1/1.25*100) veszteséggel jár. Gyors fejszámolás után rájöhetünk, hogy abban az esetben szabad csak megadnunk a hívást, ha olyan kevés a stackunk (vagy az ellenfelünké), hogy a nagyvak 5-szörösénél kisebb tétet kell a megadáshoz betoljunk. Az elméleti példából kimaradt tehát a vakok és a stackek vizsgálata, amit (mint minimum vizsgálandó tényező) minden leosztásnál figyelnünk kell!
Egy általános (ököl)szabály: (ami persze - mint olyan - nem is igaz) ha hagyjuk, hogy a másik játékos irányítsa a kasszát, akkor lényegében lemondunk arról, hogy túlgondolkodjuk az ellenfelet, és hacsak nem mániákus emelgető az illető, akkor emelésünkben-visszaemelésünkben a dobási esélyt is beleszámolva (fold equity) jóval nagyobb érték rejlik, mint a passzív, megadogatós játékban. (természetesen az ökölszabály igazságtartalma a stackok méretétől és ellenfél agressziójától függ leginkább)
Ha képesek vagyunk legalább egy lépéssel tovább előre gondolkodni, mint az adott szituációban azt az ellenfelünk teszi, ha képesek vagyunk kifizettetni az általunk adott információt, helyén kezelni a zsetonjainkért vásárolt válaszokat, akkor a partiban komoly előnybe kerülhetünk, amit kedvenc istennőnk remélhetően meg fog előbb-utóbb jutalmazni.
Például így.
(Remélhetőleg ez a kártya sokára lesz kihúzva.... Én például halhatatlan vagyok. Ezidáig teljes sikerrel!)
Kommentek